Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II.
Katt rá a felnagyításhoz
|
|
||||||
1905-ben vagyunk, az orosz-japán háború idején.
A negyvenkilenc éves Eraszt Fandorin számos lehetetlennek tűnő feladatot megoldott már kalandos élete során, de most minden eddiginél nagyobb a tét – s az ellenség erősebb, mint korábban bármikor. Ha kudarcot vall, a forradalomtól tépázott, meggyengült Oroszország vereségre ítéltetett a Távol-Keleten az új nagyhatalommal, Japánnal szemben.
De ugyan ki más szállhat szembe a siker reményében a felismerhetetlen, láthatatlan, hol itt, hol ott felbukkanó japán ügynökökkel, mint Fandorin, aki ismeri nemcsak a harcművészetüket, hanem lelkük rezdüléseit és legmélyebb vágyaikat is – aki a nindzsák harcmodorát éppúgy elsajátította, mint a haikuköltészet finom művészetét? A háború hírére, s látva, hogy Japán javára billen a mérleg, hazatér (épp Holland Nyugat-Indiában végzett kísérleteket a víz alatti navigáció terén), s felajánlja szolgálatait.
Akunyin Kuprin egyik kisregényét (az orosz irodalom első kémregényét) dolgozza fel művében, s a haiku mintájára építi fel a könyvet: a három fejezet további alfejezetekre oszlik, a haikusorok szótagszámának megfelelően.
A gyémántszekér első részének talányos befejezése borzongató titkot sejtet.
E titok megfejtéséhez 1878-ba kell visszamennünk az időben: a huszonkét éves Eraszt Fandorin ekkor kerül Japánba zöldfülű diplomataként. Megmenti egy jakuza fiú életét, aki ettől kezdve hű szolgája lesz.
Aztán Maszával együtt a gyakran még naiv, könnyen lépre csalható, szenvedélyes érzelmekre lobbanó fiatalember belekerül a japán politikai intrikák kellős közepébe – s eljut a titokzatos nindzsákhoz, az „arctalan emberekhez”, akiktől nemcsak a rejtőzés, a lopakodás és a harc művészetét tanulja meg, hanem azt is, hogy milyen a „gyémántszekér útja” és kik azok az „akuninok”…
A negyvenkilenc éves Eraszt Fandorin számos lehetetlennek tűnő feladatot megoldott már kalandos élete során, de most minden eddiginél nagyobb a tét – s az ellenség erősebb, mint korábban bármikor. Ha kudarcot vall, a forradalomtól tépázott, meggyengült Oroszország vereségre ítéltetett a Távol-Keleten az új nagyhatalommal, Japánnal szemben.
De ugyan ki más szállhat szembe a siker reményében a felismerhetetlen, láthatatlan, hol itt, hol ott felbukkanó japán ügynökökkel, mint Fandorin, aki ismeri nemcsak a harcművészetüket, hanem lelkük rezdüléseit és legmélyebb vágyaikat is – aki a nindzsák harcmodorát éppúgy elsajátította, mint a haikuköltészet finom művészetét? A háború hírére, s látva, hogy Japán javára billen a mérleg, hazatér (épp Holland Nyugat-Indiában végzett kísérleteket a víz alatti navigáció terén), s felajánlja szolgálatait.
Akunyin Kuprin egyik kisregényét (az orosz irodalom első kémregényét) dolgozza fel művében, s a haiku mintájára építi fel a könyvet: a három fejezet további alfejezetekre oszlik, a haikusorok szótagszámának megfelelően.
A gyémántszekér első részének talányos befejezése borzongató titkot sejtet.
E titok megfejtéséhez 1878-ba kell visszamennünk az időben: a huszonkét éves Eraszt Fandorin ekkor kerül Japánba zöldfülű diplomataként. Megmenti egy jakuza fiú életét, aki ettől kezdve hű szolgája lesz.
Aztán Maszával együtt a gyakran még naiv, könnyen lépre csalható, szenvedélyes érzelmekre lobbanó fiatalember belekerül a japán politikai intrikák kellős közepébe – s eljut a titokzatos nindzsákhoz, az „arctalan emberekhez”, akiktől nemcsak a rejtőzés, a lopakodás és a harc művészetét tanulja meg, hanem azt is, hogy milyen a „gyémántszekér útja” és kik azok az „akuninok”…
| Szerző | Borisz Akunyin |
| Kiadó | Európa Könyvkiadó |
| Oldalszám | 738 |
| Kötés | kemény |
Hasonló termékek
3.200 Ft
2.720 Ft
3.200 Ft
2.720 Ft
3.990 Ft
3.390 Ft
